Szent Márton

Mit jelent nekem Szent Márton ünnepe?

Harangi Rita gondolatai

Ezzel az ünneppel akkor találkoztam először, amikor Anna lányom óvodás lett a zuglói Waldorf óvodában, vagyis ha jól számolom 7 évvel ezelőtt. Már első alkalommal is nagyon megragadott ennek az ünnepnek a mondanivalója és hangulata, és ahogy teltek az évek mindig egyre többet jelentett nekem, egyre mélyebb tartalmai tárultak fel előttem.

Korábban mindig nagyon nehezen vészeltem át a novembert. Szeptember és főleg október mindig kedves hónapok voltak nekem, a sok kirándulás, meg a gyönyörű őszi falevelek, meg az éles fények, kontúrok miatt. Valahogy ilyenkor minden rendben volt a lelkemben. Aztán jöttek a novemberi ködös napok, amikor úrrá lett rajtam a depresszió, a csüggedés és a szorongás; és nagyon nehéz volt kihúzni Karácsonyig.
Ahogy eltelt az utóbbi hét év, ez mindig egyre könnyebb lett. Tudom, hogy nagyrészt azért, mert egyébként is nagyon sokat változtam, de nagyon sokat segítettek ebben az ünnepek is.
Szent Mártont akkor ünnepeljük, amikor már feltűnően növekszik a sötétség, de még messze a Karácsony, a fény érkezése. Kicsi lámpácskával járunk a sötétben és ezt a pici fényt bevisszük az otthonainkba és a lelkünkben is megerősítjük. Ahhoz, hogy „kihúzzuk” Karácsonyig, nekünk magunknak kell belül találnunk valamit, ami erőt ad, melegít és fényt sugároz. Amit ilyenkor (szerencsés esetben) megtalálunk, az nem a mi kis egónk terméke, nem valami, amit egyedül segítség nélkül is megteremthetünk. A kozmikus fényt találjuk meg ott belül, ami nem a miénk, mi csak kaptuk. A Golgotai misztérium időpontjával sok minden megváltozott a világban. Az egyik ilyen változás, hogy akkortól minden emberi lényben ott az a kis fénycsíra amiből erőt lehet meríteni. Megkaptuk, de azt is tudnunk kell, hogy innentől a mi gondjainkra van bízva. Rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele, tápláljuk-e, vigyázunk-e rá, gondozzuk-e, vagy elhanyagoljuk. Az ünnepnek ez a része nagyon személyes, egyéni élmény számomra.
A másik dolog, amit nagyon szeretek, az a közös pogácsázás az udvaron, amikor kis darabokat törünk le a pogácsánkból és odaadjuk egymásnak, kedves barátainknak. Minden évben meglepődöm rajta, hogy milyen sokan vannak ebben a közösségben, akikkel szívesen osztom meg a pogácsámat, akiket a világért nem hagynék ki ebből. Tudjuk, hogy a pogácsa-osztás ezen az ünnepen arra rímel rá, amikor Márton kettévágta a köpenyét és megosztotta a koldussal. Én minden évben felteszem a kérdést, hogy ebben a közösségben tényleg segítünk-e egymásnak ebben a szellemben? Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy vajon én eleget segítek-e azoknak, akik nálam nehezebb helyzetben vannak? A személyes, egyéni élmény mellett így lesz ez az ünnep egyben igazi közösségi ünnep is, amikor nem rólam, hanem a másik emberről van szó. A kettő pedig összefügg. Ha vigyázok a bennem lévő lámpácskára, akkor érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy segítsek másoknak.