Lélektől-lélekig

Azt gondoltam, hogy ezt a levelet megosztom Veletek. Megérintett, a szívemhez szólt!!!

Köszönet érte!

Kedves Ildikó!

Szomorú hangulatomat elűzni szándékoztam, és a népi iparművészet felé keresgélve jutottam el "Önhöz".
A kukorica, mint tárgy, de elsősorban, mint termény jelenik meg előttem, amikor még kislány koromban, - egy kicsi faluban - ezzel is etettük az állatokat. Aztán "hajas" kukoricababákkal játszottunk-jobb híján! Később már a kukoricából más játékot is készítettünk, de a csuhét megművelni én sohasem próbáltam. Most látom, mit veszítettem.
Ma, amikor egy "elit" szombathelyi iskolában taníthatok, és egyébként a munkámmal kapcsolatban sok mindennel foglalkozom, úgy gondolom, boldog is vagyok. Mégis rám tört a nosztalgiázás, mert a FALUVAL, a gyökereimmel úgy tűnik, már csak a temető fog összekötni. (Édesanyám néhány éve, apukám néhány hónapja, öcsém, -aki a szülői házban lakott- néhány napja távozott közülünk.) így sajnos, már a csuhébabák világa egyszer s mindenkorra a múltat jelenti ott, ahol egyszer a jelen és a valóság volt.

Bocsásson meg, hogy ilyen keserűre sikeredett írásom, pedig csak mélységes tiszteletemet, nagyrabecsülésemet szerettem volna kifejezni csodálatosnál csodálatosabb munkái előtt, melyeket oly jó látni szemnek és léleknek.

Kívánok jó egészséget, hogy még sokáig alkothasson Önmaga örömére és mások gyönyörűségére ebből a "nemes" anyagból, amit látni nekem most nagyon-nagyon sokat jelentett.

Őszinte tisztelettel és szeretettel: Erzsébet