2010. február 17., szerda

Örömteremtő emberek


Beszélgetés Hegedűs Árpád kosárfonóval
Kezdjük a legfontosabbal! Mit jelent Neked a
kosárfonás?
– Nagyon sokat jelent számomra, mert a balesetem
után találtam egy olyan területet, amely
nagy örömet okoz.

Hogyan fogadták a falubeliek, hogy ebbe a tevékenységbe
kezdtél?
– Sokan rácsodálkoztak, hogy milyen elfoglaltságot
találtam magamnak, a híre, pedig csak egyre
terjedt. Örültek, hogy a faluban lett egy aktív
kosárfonó, aki még a nyersvesszőből font vékákat
is elkészíti. Nem mondom, hogy könnyű ez számomra,
hiszen a véka egy viszonylag nagy kosárfajta,
majdnem meghaladja a képességeimet, de
én szeretem a kihívásokat.

Melyek azok a darabok, amelyek a legnagyobb
örömöt okozták számodra?
– Szeretem a régi gyűjtéseket, amelyek a faluból
kerültek elő, ezeket rövidebb-hosszab fejtörés
után én is megfonom. Nemrégen egy varrókosár
került a kezembe, lefontam ezt is, épp most viszem
zsűriztetni. Ezen kívül előkerült a faluból egy
régi „ridikül”, amelyet hajdanán használtak. Nehezen
fonom meg, de újra és újra próbálkozom
vele, ez olyan igazi kihívás, hogy szinte bizserget.
Mesélj nekem az eredményeidről!
– Nagy lökést adott számomra, hogy néhány
éve elkezdtem zsűriztetni portékáimat. Fontos
volt, hogy szakmailag is megmérettessek, s lelkileg
ez óriási erőt adott. Később meghívást kaptam
Pécsre egy országos kosárfonó fesztiválra, ahol
kezdő kategóriában első helyezést értem el. Boldog
voltam, hogy egészséges emberek között is
ilyen eredményt tudtam elérni. Az ottani kosárfonók
segítsége is teljesen meglepett. A következő
évben pedig már haladó kategóriában lettem első
helyezett. Ezek a sikerek szinte szárnyakat adtak
nekem. Már a környéken is ismernek, s hívnak
kirakodni, árusítani.
Beszéljünk a tanítványokról! Tudomásom szerint
az utóbbi időben a tanítás is része az életednek.
– Engem nem zavar, ha munka közben néznek.
Nem azok közé az emberek közé tartozom, akik megtartják
a tudásukat. Szívesen megosztom bárkivel,
aki kéri, örömmel mutatom meg a technikákat.

Hallottam, hogy egy kerekesszékes sorstársad is
eljött Zalából hozzád tanulni. Hogy is történt ez a
dolog?
– Ő egy 23 éves fiatalember, s eddig még nem
talált magának értelmes elfoglaltságot. Én felajánlottam
neki, hogy megtanítom kosarat fonni, s képekkel
különféle kész kosarakkal próbáltam a kedvét
meghozni. Hosszas gondolkodás után úgy
döntött, eljön Dudarra s megtanulja
ezt a mesterséget. Egy hetet töltött
nálam, s reggeltől estig dolgoztunk.
Mindig nagyon elfáradt. Úgy látom,
hogy tetszik neki ez a tevékenység, de
ehhez nagyon sok kitartás és akarat
kell.

Úgy tudom, hogy vannak arra vonatkozólag
tervek, hogy a faluban is fogsz
kosárfonó tanfolyamot tartani.
– Ez nekem szinte hihetetlennek tűnik,
hiszen kerekesszékben több embert
tanítani nem könnyű dolog. Az oktatónak
folyamatosan a tanítványok között
kell mozogni, no meg a lépcsőn
való bejutás sem egyszerű dolog, de
eddig ezt még mindig leküzdöttem segítséggel.
Nagyon izgulok, hogy jó vélemények
legyenek rólam. Egy azonban
biztos: Ha tudok, segítek bárkinek, ez a
leglényegesebb számomra.

Végezetül megkérdezem tőled, mi a
te üzeneted az embereknek.
Mindenképpen a legfontosabb a kitartás és az akarat.
Ez rengeteget számít. Hiszem azt, hogy aki dolgozni akar, megtalálja
azt a lehetőséget, amivel szívesen foglalkozik.
Nem jó, ha valakit csak a saját baja, betegsége köt
le. Hogy keresszékben kosarat tudok fonni, az egy
csoda számomra, s minden egyes darab örömmel
tölt el. No meg ha másoknak is tetszik, akkor úgy
érzem, megérte a kitartás.
*
Igen elgondoltató ez a történet mindannyiunk
számára. Árpi mosogat, főz, autót vezet, méhészkedik,
kosarat fon, kerekezik, családtagjai kötődnek
hozzá. Teljes életet él, még a megváltozott
körülmények között is. Kívánom, hogy a Jóisten
kísérje őt további életútján.
P. R. Ilda

4 megjegyzés:

Eszter írta...

Tudod Ildikó, mikor ilyen történetekkel találkozom, mindig eszembe jutnak azok az ambició nélküli, lusta, teljesen ép, erős emberek, akik a legkisebb nehézség megélése után feladják és aztán a körülményeket okolva nem is keresik boldogulásukat! Minden elismerésem és tiszteletem Árpádnak!!!

csipkebogyo írta...

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!

csutkailda írta...

Eszter, Szilvi, teljesen egyetértek veletek!!!
szép napot Nektek!
Mosollyal: Ilda

Bea írta...

Jó olvasni ilyen történeteket. Szerintem az ilyen ember duplán értékes. Van egy értékes tudása, és pluszban maga is küzd, saját magáért. de ezt már elmondtátok ti is. :)