2013. szeptember 19., csütörtök


Zseniális, zseniális vers ......


József Attila: Négykézláb másztam

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.


Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

2 megjegyzés:

Mammka írta...

Először Eperjes Károly előadásában hallottam,nagyon megfogott....

csutkailda írta...

Ez a vers most nekem is sokat jelentett. Köszönöm a látogatásod! :)