2011. május 14., szombat

A Sötétben Látó Tündér

Ismerik a mindent látó királylány történetét? A mindent látó királylány palotájának tizenkét ablakából mindent lát, ami az országában történik. Ez a képessége túlzottan is magabiztossá teszi: nem akar férjhez menni, esze ágában sincsen bárkivel is megosztani birodalmát. Amikor elhatározza, hogy csak olyan férfihoz hajlandó feleségül menni, aki még előle is el tud rejtőzni, tulajdonképpen nem arra ad esélyt, hogy meghódítsák a szívét, hanem arra, hogy legyőzzék.
A Sötétben Látó Tündér épp az ellentéte a mindent látó királylánynak. S nem csak azért, mert története kezdetén, amikor még tündérneve sincs, kicsi lány ő – kettőszázkilencvenkilenc tündérfivér s -nővér legkisebb testvére –, hanem azért is, mert éppen önbizalomban szenved hiányt. „Tudni kell (…) /, hogy a tündérek arról kapják / nevüket és mesterségüket, / amiben a testvéreik között a legügyesebbek.” Márpedig Pirinyó Minyó, a legkisebb úgy érzi, hogy semmivel, de semmivel sem tud kiemelkedni a testvérei közül.
De ebben téved. Hiszen ő, egyetlenként, látja a sötétben a gondolatokat, látja a kimondott szavakat. Azon a nevezetes éjszakán, amikor – több mint háromezer éve – elnyerte tündérnevét, tündérédesanyjával egy olyan történetet eszeltek ki, amely számunkra is ismerős lehet. Nem, nem a mindent látó királylányét – Tökmag királyfiét! Aki éppen úgy indul el legkisebb királyfiként Málnácskáért, ahogy a népmesei királyfi indul el a világszép nádszál kisasszonyért. 
A legkisebb tündér és a legkisebb királyfi története – az egyik Pirinyó Minyóból Sötétben Látó Tündérré, a másik legkisebb királyfiból királylány-mentő vőlegénnyé lett – példát mutat, hitet ad és vigasztalást nyújt minden legkisebbnek. A Sötétben Látó Tündér pedig fölfedezett képességével nem arra vár, hogy legyőzzék, mint a mindent látót, hanem mindent-látásával segít legyőzni mások félelmét. Hiszen biztatja azokat, akik félnek az éjszakától, azokat, akik félnek a semmit-se-tudástól, és azokat, akik félnek a meghalástól.
Képzelettel, szeretettel és bátorsággal. 
                                                                                                                           Bagossy László 

4 megjegyzés:

kreatívhit írta...

Régen a mesék amikor még nem ezek a mostani értelmetlen jót rosszat összemosó mesék voltak. Rendkívüli volt a nevelő hatásuk.

Tündérlátta írta...

Olvastuk és olvassuk a Sötétben látó tündért. Szeretjük.
Fogalalkoztat a mesék világa? Sikerül előre haladnod a válaszott úton?

Tündérlátta írta...

Olvastuk és olvassuk a Sötétben látó tündért. Szeretjük.
Fogalalkoztat a mesék világa? Sikerül előre haladnod a válaszott úton?

csutkailda írta...

Kata, ma is ezt hallgattam. /hangoskönyv formájában/
Igen, de Ildikó tanfolyamára már csak következő évre van hely.
Ez biztosan így jó,mert hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. :)