2009. december 23., szerda

Karácsony elé



Sokat foglalkoztatott a gondolat, miért is lehet a karácsony annyira nagy ünnep, amely minden apró részletét átrendezi a mindennapi életnek.
Hetekig, hónapokig készülünk rá, napját felfokozott hangulatban éljük meg, és következő karácsonyig töltekezünk emlékéből.
A karácsony arra az időszakra esik, amikor a természet meghal, s semmi jele annak, hogy újra feltámadna. Hiába lakunk fűtött otthonunkban, tele a kamránk és a boltok, ahonnan pótolhatjuk, ha fogy élelmünk.
A lelkünk nem tud kibékülni a sötétség uralmával. Minden erőnket összpontosítva teszünk élőfát otthonunkba. Gyertyafénnyel, gyümölccsel ékesítjük. Ajándékokat halmozunk fel szeretteink számára, s magunk is ilyenekben részesülünk, amikor a természet nem nyújtja megszokott adományait.
A téli időszak utolsó erőtartartalékaink kiegyenlítésére sarkalló napjait -amelyeket karácsonyi ünnepeknek nevezünk- megkoronázta, hogy a világ Megváltója születésének megünneplését jónak látták egyházának vezetői- mérhetetlen bölcsességgel- erre az időszakra helyezni.
Így történt, hogy az év legsivárabb, legreménytelenebb napjai lettek az esztendő csúcspontjai, amire készülünk, amit várva várunk.
Minden korszak hozzáadta a magáét: az ősi emberek félelmet ma is átérezzük a népszokásokban megjelenő rémisztő alakok formájában, közéjük tartozik Luca asszony is. Egyiptomban a Nap születését ünnepelték ezekben a napokban, ezzel nyújtva reménységet.
Szent Ferent elragadtatással hódolt a betlehemi jászolnak, s a benne fekvő kisded Jézusnak, s elragadtatása azóta a katolikus világban óriási hatású. Betlehemeket állítottak és állítanak templomokban, középületekben, családi otthonokban, Itáliában, Bajorországban és még számos helyen.
A középkori misztériumjáték almafájából Luther Márton karácsonyfát teremtett. Ami a ma is a legfőbb örömünk, nem akárki hozta hazánkba.Brunszvik Teréz, a nagy pedagógus volt egyik első népszerűsítője a reformkorban.
A betlehemi jászol állításának központja Itália. Ide gyűjtik évről évre a földkerekség országaiból a szebbnél szebb, minden népre jellemző sajátos kivitelezésű betlehemeket, amelyek óriási hatást fejtenek ki.
A sors adománya, hogy ezen a kiállításon az általam készített betlehem is szerepelhetett.
A szervezők meg vannak győződve arról, hogy munkájukkal az emberi jóságot ébresztgetik.
Számukra ez egy misszió, amelyben elviszik karácsony üzenetét az emberekhez:
MEGSZÜLETETT A KIS JÉZUS BETLEHEMBEN.
Kívánom, hogy sokakat érintsen meg ez az üzenet! Segítsen túlélni az év nehéz napjait, adjon reménységet az élet minden területén. Segítse egymáshoz közelebb kerülni mindazokat, akikre rávilágít a betlemi csillag fénye akár Dudaron, Magyarországon, s az egész világon.

15 megjegyzés:

kataanya írta...

Nagyon szépek ezek a betlehemek, és a szöveg nagyon megérintett!

Ildikó írta...

Betlehem üzenete nem több és nem kevesebb mint amire mindannyian vágyunk. Ki nyíltan vállalja, ki titkon reméli. Nekem ezt jelenti: az összetartó szeretetet a családban, a csendes együttlétet, a simogató melegséget, a kedves figyelmességeket, szeretettel adott-készített-kapott ajándékokat, s a reményt. Reményt a jóra, a teljességre. És persze a hitet, mert én hiszem a jót, a szeretetet, és a teljességet. Áldott ünnepeket.

Julcsi írta...

Így legyen!
Áldott, békés karácsonyt Nektek!

aaműhely írta...

Úgy legyen Ilda. Kívánom, hogy a te küldetésed is minnél több emberhez eljusson, kívánok neked, s minden szerettednek Áldott, Békés,Szeretetteljes együttlétet. Andi

Hunszil írta...

Én is csatlakozom az előttem szólókhoz
Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepet........

" Szálljatok le, szálljatok le,
Karácsonyi angyalok
Zörgessetek máma este, minden piciny ablakot!
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek.
BOLDOGSÁGOS ÜNNEPET ! "
/Gryllus Vilmos:Népi szöveg/

Vike írta...

Boldog karácsonyt!

Raindrop írta...

Vidám, finomságokkal teli, békés karácsonyt kívánok nektek! :)
Sok puszi!

LARION írta...

Boldog Karácsonyt Ilda !!!!

Tara írta...

Áldott Karácsonyt, boldog, békés, szeretetben gazdag Újévet kívánok!

Ildikó

csutkailda írta...

Köszönöm szépen!!!!!
Nektek is csodás, meghitt, boldogságos Karácsonyt kívánok!!!
Mosollyal: Ilda

Névtelen írta...

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek!
szeretettel
Bea

unikat írta...

Békés, meghitt ünnepeket kívánok!

szeterka írta...

Kegyelemben gazdag,békés karácsonyi ünnepeket kivánok!
monik. :)

KisMesterek írta...

Az 5 éves lányom a legnagyobb hócsata közben mondta, hogy mindjárt itt a tavasz, hát így is lett..játszik velünk a természet...
Meghitt, boldog karácsonyt kívánok, a megpihenés után sok-sok alkotó órát a jövő évben.

Pamlerva írta...

Kedves Ilda!
Nagyon boldog Karácsonyt kívánok.
Szeretettel:Hajnalka